Belatni az egesz hegyet.
Ho feher.

Lehajolok es belemarkolok a puha hoba. Nem porlik, a kezemben egy kis alakot formal.
Gondolok egyet es elkezdem gyurni nagyobbra. Felveszek egy mareknyi havat, hozzatapasztom es gondosan eligazgatom, hogy szep kerek legyen.
Egy idö utan mar a földön kell görgetnem, olyan hatalmas lesz a tenyernyi alakzat.
Alig kell guritani, mert a hegy egyre inkabb lejt. Neha azert meg-megall, a kezdö löketet meg kell adni.

Mar nem is tudom atfogni, tul rövidek a kezeim a hatalmas feherseghez.
Aztan elindul.
Gurul le a az oriasi feher hegyen es közben felszedi az utjaba allo havat es magara tapasztja. Minel nagyobb lesz, a ho annal inkabb engedelmesen hozzarakodik, es a nyoma immaron egy szeles föld, s itt-ott füszall a földbe nyomkodva.
En rohanok utanna es közben orditok testvereimnek: "Vigyazzatatok! Vigyazzatok! Jön!"
Nem halljak, nem fordulnak meg.
Egyre gyorsabban futok es orditok, nehogy a golyo utjaba maradjanak: "Vigyazzatok! Vigyazz! Zsani! Zsofi! Vigyazz!

Akkor hirtelen nagyon megbanom az egeszet es mar kezdek is magamban mergelödni, miert voltam ilyen felelötlen? Hogy hagyhattam ezt a hatalmas tömeget az utjara egedni?
Meg egyszer orditok es a lanyok vegre megfordulnak. Azonnal felreallnak es mar orditanak is tovabb szüleinknek, akik meg lejjebb bandukolnak a hegyen. En meg alig latom öket, de amilyen gyorsan tudok, szaladok lefele.
Bar sokkal inkabb sielek. Szelsebesen sielek a labaimon.
Neha felbukkan egy kisebb-nagyobb talajresz, ahol a ho mar elolvadt es füszalak nyujtozkodnak az eg fele. Figyelmesen kikerülöm ezeket a helyeket, nem tudnék felettük atsiklani.
Aztan ott vannak meg a jeges korcsolyapalyak. Ezekböl is van par. Az ember hiaba tolja a lecet jobbra, hiaba balra, csak csuszik a hatalmas jegtömegen, nem tudja magat iranyitani. Ra van bizva a tükörsima keksegre.

Mar latom edesapamat, ahogy eszreveszi a hömpölygö oriast es azonnal utannaered.
Mar együtt követjük.
Neha edesapamon ragad a figyelmem, es arra gondolok, milyen ügyesen siel.
Ra ütöttem. Ez nem kerdes. Magam is meglepödöm, milyen gyorsan követem öket.

A golyo immaron hatalmas szoborfélére növekedett. Akar egy monstrum.
Valahogy szeretnek az utjaba allni es lelassitani, hatha megall, de olyan hatalmas, félek bajom esne.

Kerülöm jobbrol, kerülöm balrol, nem hagyhatom el semmikeppen.
Aztan lelassul es kezdi elvesziteni a formajat. Egyre kisebb lesz.

Mar alig hömpölyög.

Aztan egyszer csak megall.

Odasietek hozza es felehajolok.
Ket kis apro szempar nez ram a rideg hobol.
A karjaimba veszem es szoritom magamhoz.

Sosem tudnam elengedni, felelösseggel tartozom erte.

Az erzes nagyon is ismerös. A tehetetlenseg tetöfoka.
Rettenetesen mardos valami belülröl, ugy erzem szetszakadok. Legszivesebben fajdalmat okoznek, de csak a dühömet probalnam ezzel csillapitani, hiszen a tesi fajdalom fel sem merhetö ehhez.
Csillapithatnal fajdalmamon, de eszed agaban sincs. Mar nem jelent semmit szamodra a letezesem.
Pedig te vagy nekem a minden.
Eletrekeltettel valamit bennem.
Egy csodat.
Erzem, ahogyan mocorog. Meg kell töle valnom, de hogy is tehetnem?
Ket tabletta es megszülöd kifejletlenül, halva.
Hogy is dönthetnek erröl en? Hogy is tehetnem?
Te mar sehol sem vagy.
Magunkra maradtunk.

menedék

A tavolra fokuszalva probalok megszabadulni gyülöletes szemelyedtöl, de a ködtöl homalyba vesz az ut vege. Mar vagy 3 napja keresek egy kis helyet, ahol megpihenenhetek elöled, de mindig tudod, hova megyek.
A haz teteje kisse a fejünk fele rogyott, a vakolat mar lepergett a feher falakrol.
Nem fenyegetsz, egyszerüen a tudomasomra hozod: meg kell, hogy ölj.
A szemed sem fog közben megrebbenni. Nem fogod elvezni, teljesen közömbös leszel.
Egeszen furcsa erzes fog el, mert elmondhatatlan biztonsagot sugarzol magadbol, de ugyanakkor tudom, hogy felnem kene Töled.
A felelem jön, de sokkal inkabb a fajdalomtol.

Elöször csak vonzodast erzek. Az oriasi karjaid es a hatalmas tenyered, ami a kest markolassza. A nagy tested, akar egy fatörzs, menedeket nyujt.
A vonzodas felismerese nem tart sokaig, atvaltozik valamifele erzelemme.
Talan csak ragaszkodas.
Talan csak egyfajta biztonsagerzet.
Közelebb engedsz magadhoz, de azert meg is közömbös maradsz felem.
Megtürsz magad mellett, ami engem kielegit.

bús sarga

Az otthon megtelik emberekkel. Minden kedves lelek reszt vesz az összejövetelen.
Megpillantalak Teged.
Probalok teljesen közönbösen viselkedni es ugy tenni, mintha eszre sem vennelek, de azert igyekszem meg is mindig a közeledbe ferközni. Tudod, hogy ott vagyok, de köszönesre sem meltatsz. Meg csak nem is gyülölsz, meg csak felem sem nezel. Lathatoan jol erzed magad es elvegyülsz a tömegben. Mardos az irigyseg, hogy nelkülem is boldogulsz a veget nem erö boldogtalansagodban.

beszelgetesek

Talan a törtenesek függetlenül követik egymast, de talan nagyonis függnek egymastol.

Minden reggel meleg szobaban, parnak es tollas dunyha között.
Megesik, hogy felalomban szolitgat, e melle legtöbbször finom csokaradat is jarul.
A nyugodalmas hetvegi napokon, mikor a vilag egy resze megpihen, a reggeli ebredeshez egy testet öltött lelek tarsul a nap egeszehez. Bimbozo viraggal, vitaminnal gazdag lével boritja el resnyi latkepedet.

A kerdes, Ki vagy Te?
Igazan.
Es ki az egod? Amellyel csak leplet probalsz boritani a föle, ami a közös eletünket alapozza meg.
Nem gyengeseg, nem megalkuvas es nem is az "Èn" megvaltoztatasa, elhagyasa.
A biztos talaj, amire mar reg felhuztam gondolataimban a hazat.
All.
Minden szükseges hozzavalojaval.
Tele van josaggal es szeretettel.

Mindez csak a gondolatok szülemenye.

De talan a valtozas belölem is valtozast hozna elö.
Talan nem is akarom, hogy megvaltozz.
Talan sosem fogok szeretni igazabol.
A sajat eletedet nyomorgatod.
Te valtoztass.
Szeresd, aki szeret es hagyjd vegre magad mögött, akitöl szenvedsz.

Es ha erre van szüksegem?

Szükseged?
Ez csak a Te elmedben jatszodik.
Ez nem az igazsag!

De talan igen.
Mindenki mashogy szeret, a maga modjan.

Ha szeretted, miert nem fogadtad el olyannak, amilyen?!

Elfogadtam.
Ezert hagytam el.
Hiszen ket oldala van, ket lelekröl beszelünk.
Hogyan juthatnank elöre, ha ö behunyt szemmel hatrafele rohan.

...

A josag melle tarsulnak olykor kellemetlen dolgok.

Olykor?
Te alakitod.

Megesik, hogy szandekos megfontolasbol teszik ezt kevesbe szebbe, vagy akarcsak mint az univerzum egy reszekent, a termeszet altal produkalt lelombozo idöjaras.
Ugyan az ember pozitivabban is gondolkodhat.
Semmi sem törtenik veletlenül.
Ennek igy kellett lennie.

Talan egyszer megtudod miert, talan soha.
Talan nem is igy van.

Az embernek sok jarhato utja van.
Minden ut jarhato.

Nem egy eletfogytiglan tarto szerelem setalgat a parkban es nem egy munka lesz, ami megvaltoztatja az eleted.
Talan az elet masfele sodor.

Talan megtalalod az utad magadhoz.
A hanghoz, ami sosem buzdit arra, ami nem helyes.

Neha elveszited.
Talan nem is letezik, ez csak amolyan eszmefuttatas magadban.

A problema?

Olyannyira összezavar, hogy azt is kerdörevonom, szeretem-e azt, akivel elek, akivel egy eletet tervezek.
Aztan rajövök, hogy nem.
Nem szeretek senkit.
Vagy esetleg mast.

Egyedül inkabb.
Csak egyedül.
Tavol mindentöl.
Leginkabb csak összezavarnak.
Hogy befolyasolnak-e?
Nem, nem hinnem.
A nagy döntesekben nem szamit senki.
A magad istenevel kell leülnöd targyalni, ö ugy is tudni fogja, merre indulj el.

Hogy en megtalaltam-e?
Leginkabb legnagyobb elkeseredesemben.

Beszelhetsz legjobb barattal, edesanyaval-, apaval, edestestverrel. Elhatarozhatjatok együtt, mi lenne az okos döntes.
Mikor az elhatarozas megszületik, a következö velemeny talan ujabb kerdeseket vet fel.

Biztos igy kene?
Nem lenne inkabb ugy jobb?
Jol döntöttem?

Ezt megismetelted haromszor, negyszer.
Es akkor jön a teljes zürzavar.

Inkabb hagyom.
A felelösseg alol valahogy kibujok.
Nem sikerülhet minden.

Nem, dehogy!
Nem hagyhatom.
Mar annyiszor hagytam.
Hogy bocsatod meg magadnak?
Ezt mar nem tudom kimagyarazni.
Ezt nem oldja meg mas.

Akkor jön a hab a tetejere, alaposan eloszlatva.
Kitör mindent belöled.
Leginkabb legkedvesebb lelektarsunkra zudul.

Pihen. Alszik. Elgondolkozik.

Es akkor keresi az utat Hozza, mint utolso remenyfolt, aki szobaall Vele es kedve van vegighallgatni a rongyosra ragott kerdest.

Meghallod.

Ketseg?
Mintha nem is lett volna soha.

A rend visszaall.
Csak a kellemetlen elöerzetek mulnanak mar el, keresztülhuznak a szamitasaimon.
Mast terveztem, de talan masrol szol.

Arany közeput? Az sosem lehet aranyozott.

Beletörödes? Elfogadas? Na es mik a hatarok?
Ami zavar? Amit mar nem vallalsz fel?
Csak lazan, na de annyira azert meg se!

Atlagos. Micsoda üresseg lapul a felszinen.
Mindig a szokatlan, az elerhetetlen.

Elerhetetlen?
Ugyan!

...

A fülke tömve a taskainkkal.
Megörjit a sanda mosolyod. Lezser testartassal elterülsz ket szeken es nezel ki az ablakon.
Nem nagyon mutatsz erdeklödest, ez meg vonzobba tesz.
Azert kicsit tartok a visszautasitastol, bar tudom sosem Tenned.
Titkon Te is igy erzel, csak neha elfeledkezel erröl vagy csak bosszut forralsz ellenem.

Közeledünk a megallohoz. Le kell szallnom.
Nem tudom levenni Rolad a szemem.

A vonat megall.

Felriadsz es gyorsan elkezded a dolgaimat kifele dobalni, hatha kikerül az összes.

A vonat elindul. A rengeteg holmi meg a vonaton hever.
Csalodast mutatva ugyan, megkönyebbülök, hogy meg egy allomast Veled utazhatok.

...

Megalltal elöttem. A szemedböl csak a gyülölet es valamifele üresseg sugarzott.
Ramzuditottad minden fajdalmadat.
Közben gyülöltel.
Annal is roszabb. Teljesen erdektelen voltal.

Annyira ismerös volt. Tudtam mi következik.

Bekövetkezett.

Valami megtört.
Talan a remeny.
A makulatlan tiszta erzes, amit Te csaltal egesz lenyembe.

Aztan elvetted.
Pedig oly annyira egesz volt.

Befejezem a varrast. A filmnek is vege. Bekapcsolok vmi kellemes zenet, ehhez most van kedvem.
Kimegyek a konyhaba, a szomszed lanynak mindig akad egy majdnem teli doboz cigarettaja, nem veszi eszre, ha egyet elveszek. Talan elszivom a konyhaban. Ott nem hallom a zenet, inkabb bemegyek a szobaba. Kisse azert meg tiprodok a dolgon, mert nem szeretnem, hogy a haloszobaban bent ragadjon a dohany szag.
Ragyujtok par perc mulva.
Az iment bort is töltöttem magamnak, a legroszabbik fajtabol. Azert egy idö utan azert hozzaszokik az ember a fertelmes izhez.
Valahogy a dohanyzas sem esik mar jol, mintha a szervezetem ellenkezne, de az ital azert meghozza a hangulatot es a kedvet is hozza.
Jo itt egyedül, de valahogy nem otthonos. Az utobbi idöben ismet a gondolataim szegödtek mellem legkedvesebb tarsalgopartnerkent. Mar megint kezdem kerülni az emberek tarsasagat, azt hiszem ez nem jo jel. Talan megint valamifele valtozast kell az eletembe hozni. Nagy levegövetellel es gondolkodas nelkül rabolintani.
De talan meg sem kene mindig hatat forditani es lerombolni azt, amit felepitettem az ujban, a masban. Talan fel sem epitettem semmit. Talan szembe kene nezni tenyekkel, hogy valami sosem valtozik.
Talan csak idö kerdese, talan türelmetlen vagyok es majd egyszer homalyba vész a nemrég még szilárdnak tűnő felejtes.