Belatni az egesz hegyet.
Ho feher.

Lehajolok es belemarkolok a puha hoba. Nem porlik, a kezemben egy kis alakot formal.
Gondolok egyet es elkezdem gyurni nagyobbra. Felveszek egy mareknyi havat, hozzatapasztom es gondosan eligazgatom, hogy szep kerek legyen.
Egy idö utan mar a földön kell görgetnem, olyan hatalmas lesz a tenyernyi alakzat.
Alig kell guritani, mert a hegy egyre inkabb lejt. Neha azert meg-megall, a kezdö löketet meg kell adni.

Mar nem is tudom atfogni, tul rövidek a kezeim a hatalmas feherseghez.
Aztan elindul.
Gurul le a az oriasi feher hegyen es közben felszedi az utjaba allo havat es magara tapasztja. Minel nagyobb lesz, a ho annal inkabb engedelmesen hozzarakodik, es a nyoma immaron egy szeles föld, s itt-ott füszall a földbe nyomkodva.
En rohanok utanna es közben orditok testvereimnek: "Vigyazzatatok! Vigyazzatok! Jön!"
Nem halljak, nem fordulnak meg.
Egyre gyorsabban futok es orditok, nehogy a golyo utjaba maradjanak: "Vigyazzatok! Vigyazz! Zsani! Zsofi! Vigyazz!

Akkor hirtelen nagyon megbanom az egeszet es mar kezdek is magamban mergelödni, miert voltam ilyen felelötlen? Hogy hagyhattam ezt a hatalmas tömeget az utjara egedni?
Meg egyszer orditok es a lanyok vegre megfordulnak. Azonnal felreallnak es mar orditanak is tovabb szüleinknek, akik meg lejjebb bandukolnak a hegyen. En meg alig latom öket, de amilyen gyorsan tudok, szaladok lefele.
Bar sokkal inkabb sielek. Szelsebesen sielek a labaimon.
Neha felbukkan egy kisebb-nagyobb talajresz, ahol a ho mar elolvadt es füszalak nyujtozkodnak az eg fele. Figyelmesen kikerülöm ezeket a helyeket, nem tudnék felettük atsiklani.
Aztan ott vannak meg a jeges korcsolyapalyak. Ezekböl is van par. Az ember hiaba tolja a lecet jobbra, hiaba balra, csak csuszik a hatalmas jegtömegen, nem tudja magat iranyitani. Ra van bizva a tükörsima keksegre.

Mar latom edesapamat, ahogy eszreveszi a hömpölygö oriast es azonnal utannaered.
Mar együtt követjük.
Neha edesapamon ragad a figyelmem, es arra gondolok, milyen ügyesen siel.
Ra ütöttem. Ez nem kerdes. Magam is meglepödöm, milyen gyorsan követem öket.

A golyo immaron hatalmas szoborfélére növekedett. Akar egy monstrum.
Valahogy szeretnek az utjaba allni es lelassitani, hatha megall, de olyan hatalmas, félek bajom esne.

Kerülöm jobbrol, kerülöm balrol, nem hagyhatom el semmikeppen.
Aztan lelassul es kezdi elvesziteni a formajat. Egyre kisebb lesz.

Mar alig hömpölyög.

Aztan egyszer csak megall.

Odasietek hozza es felehajolok.
Ket kis apro szempar nez ram a rideg hobol.
A karjaimba veszem es szoritom magamhoz.

Sosem tudnam elengedni, felelösseggel tartozom erte.