Befejezem a varrast. A filmnek is vege. Bekapcsolok vmi kellemes zenet, ehhez most van kedvem.
Kimegyek a konyhaba, a szomszed lanynak mindig akad egy majdnem teli doboz cigarettaja, nem veszi eszre, ha egyet elveszek. Talan elszivom a konyhaban. Ott nem hallom a zenet, inkabb bemegyek a szobaba. Kisse azert meg tiprodok a dolgon, mert nem szeretnem, hogy a haloszobaban bent ragadjon a dohany szag.
Ragyujtok par perc mulva.
Az iment bort is töltöttem magamnak, a legroszabbik fajtabol. Azert egy idö utan azert hozzaszokik az ember a fertelmes izhez.
Valahogy a dohanyzas sem esik mar jol, mintha a szervezetem ellenkezne, de az ital azert meghozza a hangulatot es a kedvet is hozza.
Jo itt egyedül, de valahogy nem otthonos. Az utobbi idöben ismet a gondolataim szegödtek mellem legkedvesebb tarsalgopartnerkent. Mar megint kezdem kerülni az emberek tarsasagat, azt hiszem ez nem jo jel. Talan megint valamifele valtozast kell az eletembe hozni. Nagy levegövetellel es gondolkodas nelkül rabolintani.
De talan meg sem kene mindig hatat forditani es lerombolni azt, amit felepitettem az ujban, a masban. Talan fel sem epitettem semmit. Talan szembe kene nezni tenyekkel, hogy valami sosem valtozik.
Talan csak idö kerdese, talan türelmetlen vagyok es majd egyszer homalyba vész a nemrég még szilárdnak tűnő felejtes.