A helyszin egy panellakas.
Teljesen össze vagyok zavarodva. Egyszer pakolok be a böröndbe, masszor csomagolok ki. Azt hittem ma repülök haza, aztan rajövök, hogy csak most jöttem vissza otthonrol.
A kis lakas egy atjarohazza alakul. Ide-oda maszkalnak benne. Unokatestverem es csaladja is megerkezik nagy csomagokkal. Eppen terhes, most keszülnek hazarepülni. Nem tudom mit kerestek itt.
A lakasban testvereim is jelen vannak. A bejaratnal megjelenik ket kisgyermek. A hazban jelenlevök egyenkent odalepnek es bemutatkoznak a ket kislanynak, igy en is ezt teszem.
Mikor visszafordulok az ajtobol, eszreveszem, hogy a haz telis-tele van gyermekekkel. Engem figyelnek, mintha egy kerdesre varnak a valaszt tölem.
Mind nagyon karakteres arc. Egyaltalan nem szep gyermekek. Mondhatni csunyak. Kisse torz arccal aldotta meg öket az Isten.
Ket ferfival kezdek beszelgetni.
Egyik közülük igen nagydarab, baratsagtalan pofa. Az ember rögtön kiszurja tarsasagban az ilyet es inkabb megprobalja elkerülni.
A masik teljesen jelentektelen, hetköznapi figura.
A nagy pacak termeszetesen kiszur maganak es elkezd kritizalni, ami engem igen gyengen erint.
A masik ferfi figyelmeztet, gondoljam at mit mondok, ne huzzak ujjat ezzel az emberrel.
Megelegelem a rosszindulato megjegyzeseit es raförmedek. Elkezdem neki a mar regen megfogalmazodott monologomat.
Kritizal masokat, de igazabol önmagaval vivja a sajat harcat. Semmi masban nem leli örömet, minthogy mas embereket serteget. Dolgozik, de csak hogy meglegyen a napi betevöje. Es termeszetesen ezt is rossz szajizzel teszi. Soha eleteben nem tisztelt senkit. Ahhoz különöskeppen tehetesege van, hogy magarol olyan törteneteket talal ki, amiktöl az emberek csak amulnak, micsoda különlegesseg került a tarsasagba. Egy teljesen mas alarc möge bujik. Egy olyan alarc möge, amilyet mindig is szeretett volna hordani.
A ferfi elviharzik a lakasbol.
A panel ekkor mar teljesen kiüresedett.
Akkor vegigfut valami rettentö rossz erzes bennem.
A következö pillanatban szobabol szobaba rontok be a ket kisgyermeket keresve.
Sehol sem talalom öket.
Amilyen gyorsan csak tudok lerohanok a lepcsöhazbol, ki az utcara, majd a ferfi hazat, egyben kis mühelyet keresem.
Rögtön megtalalom.
Egy nö all a mühelyben. Homlokan harom különbözö tetovalas. Orran vegig huzodik egy nagyobb.
A ferfi addig ütötte kalapaccsal a tetovalasokat a nö fejere, mig azok oda nem forrtak.
A nö önkivületi allapotban van.
A panel mosdojaban vagyunk.
A gyerekeket egyszer a kezeim között tartom, masszor sehol sem talalom öket.
A ferfi engem keres.
A nö homlokat vizsgalom. Ö nagyon bosszus. Tudja, hogy miattam kellett elszenvednie ezt a rettenetes fajdalmat. Probalom nyugtatgatni, de egyfolytaban nekem esik. Erös üteseket mer a homlokomra, hogy erezzem milyen erös üteseket kellett elszenvednie.
A nö homlokan, illetve orran levö tetovalasok lapszerüen elem kerülnek a fürdöben. Probalom öket leszedni, hogy ezzel a fajdalommal ne kelljen nap mint nap szembesülnie, mikor belenez a tükörbe.
A növel közlöm, nincs mar mitöl felnie, a tetovalasokat leszedtem a holokarol.
Ajtocsapast hallok.
Biztos vagyok benne, hogy engem keres.
Remegö kezzel, kapkodva probalom visszailleszteni a tetovalasokat a nö homlokara, ezzel elkerülve, hogy a ferfi ujra megtegye vele is ezt a borzalmat.
A nöre csukom az ajtot es inkabb felebredek, mint hogy kalapaccsal verjek az en fejemet is.